Hajdúböszörmény a Hajdúság legnagyobb városa, a "hajdúk fővárosa". A terület az őskor óta lakott. A Hajdúsági Múzeum népvándorláskori leleteket őriznek.
Hajdúböszörmény mai nagy kiterjedésű határával együtt az Alföld, közelebbről a Tiszántúl egyik jellegzetes települése, olyan kisváros, amely megjelenésében ma is hordozza történetiségét. A város határa északon Hajdúnánással és Hajdúhadházzal, keleten Hajdúhadházzal, délen Józsával, nyugaton és északnyugaton Balmazújvárossal és Görbeházával érintkezik. Területe 311 négyzetkilométer azaz 31 078 hektár, tehát mintegy 58 000 kataszteri hold. A határ jelenlegi nagysága hosszas történeti folyamat eredményeként alakult ki. E hatalmas terület természetesen nem rendelkezik egyforma talajadottságokkal. A határ keleti részébe benyúlik a Nyírség homokos talaja, nyugaton viszont a feketeföld a jellemző, amelynek egyes részein szikes területek is találhatók. A határ homokos, keleti részén terülnek el a város szőlőskertjei, s itt jelentős nagyságú erdő is van, míg a nyugati részén, a Keleti-főcsatornán túl a mélyfekvésű részek, agyagtalaj és szikes területek, vízfolyások, vízállások, gyepterületek és ligeterdős jellemzőek. A város körül a legjobb mezőségi vályogtalaj helyezkedik el, amelyen kimagasló terméseredményeket érnek el.
A határ nyugati részének tengerszint feletti magassága 100-110méter, míg a keleti felén az egyes dombok meghaladják a 160 métert is. A szép számmal található kisebb kiemelkedéseket, domborulatokat a környékbeli népnyelv laponyagnak nevezi. A városnak nagyobb természetes folyóvize nincs, déli és nyugati részen azonban több kisebb vízfolyás található, mint Zelemér-ér, a Gát-ér, a Brassó-ér, a Döglő-ér és a Horgas-ér. A Réten és Nagypród szélén halad kanyargós folyással a Kadarcs, Viden és a őródi legelőn a Vidi-ér, a Süldős-ér, a Dedő-ér és a Szőke-ér. Hajdúböszörmény határában ered a Hortobágy folyó is, amely a Rétet és a Bagotát érintve folyik át a balmazújvárosi határba. A Hortobágy mellékvize az ugyancsak itt eredő Hollós-ér. Állóvizei jelentéktelenek, jórészt szikes tavacskák, mint a Kerek-Kaján szik, a Csukás-tó és Ludas-tó. Az egyik ilyen szikes tó mellett Viden régebben környék szerte ismert fürdő működött.
A város határnevei eleven történelemkönyvként tükrözik a környék egykor volt településszerkezetét, a hajdani vízviszonyokat s a hajdúváros határhasználati rendjét. Így például virágzó középkori falvak voltak Vid, Zelemér, Pród és Bagota, de ebbe a körbe sorolható a Hetven és Salamon határnév is. A határhasználat rendjét őrzi a Telekföld, a keleti csordanyomás, a nyugati csordanyomás, s a hajdani vízviszonyokra utal a Gátmegett határnév és a Rét is, amely az árvízrendezés előtt valóban vízjárta terület volt.
Hajdúböszörmény neve a történeti forrásainkban először 1248-ban Nagyböszörmény bukkan fel, természetesen a hajdú előtag nélkül. Első említésénél azonban sokkal régebbi múltra tekinthet vissza, amely tényt a város neve bizonyítja elsősorban. A böszörmény ugyanis a régi magyar nyelvben közszó volt, s mohamedán vallású, valószínűen bolgár-török etnikumú népelemet jelentett. Az izmaeliták vagy böszörmények tevékenységét ismerve erősen valószínűsíthető, hogy településünk már a fejedelemség korában, s majd Árpád-házi királyaink alatt fontos kereskedelmi központ lehetett. A Váradi Regestrumból ismert, hogy a nyíri izmaeliták egyik faluja pontosan a mai hajdúböszörményi határ területén fekvő Salamon volt. A böszörmények a tatárjárás után tűntek el történelmünk színpadáról, s minden bizonnyal ekkor településünk is elpusztult.
A hajdú előtagot a város a hajdúkról kapta, akik támogatták Bocskai István szabadságharcát. Bocskai nekik adományozta Kálló várost, ahol azonban nem tudtak letelepedni. 1609-ben Báthory Gábor Böszörményben telepítette le a hajdúkat, ők hozták létre a Hajdúkerületet a hat hajdúvárossal, amelynek Hajdúböszörmény lett a székhelye. Ez közigazgatási egységként 1876-ig állt fenn, ekkor alakult meg Hajdú vármegye.
Nemsokára azonban hamarosan újra kellett élednie, mert 1325-ben már számottevő helyként bukkan elénk. Ekkor már heti vására volt. A régi böszörmény lakossága azonban egy elpusztult, vagy pedig beolvadt a többségben lévő magyar és keresztény népességbe. Böszörmény mezővárosi rangját (oppidum) Zsigmond uralkodása alatt (1410) kapta, s e kiváltságolással végérvényesen kiemelkedett a környék jobbágyfalvainak tömegéből. A debreceni uradalom részeként került Böszörmény Zsigmond adományából Brankovics György szerb despota földesuraság alá. A Brankovics birtokok elkobzása után a Hunyadi család tulajdonába került, s a debreceni uradalom részeként a birtokigazgatásban fontos alközpont szerepét töltötte be. Minden jel szerint erre az időre a város híres településszerkezete – amelynek alapján két keresztutca képezi – már lényeges vonásaiban kialakult.
Forrás: Wikipédia